1

Szakmák nyomában: A lakatos szakma

Számos olyan hagyományos mesterség van, amely hosszú idők óta töretlenül szolgál ki különböző igényeket, még ha az évszázadok alatt jelentős változásokon is ment keresztül. Igaz ez a lakatos szakmára is, amely ma már egészen más tevékenységeket foglal magába, mint annak idején. Ha érdekel, mivel foglalkozik egy lakatos, és hogy milyen lakatos munka folyik nálunk, az Ermico-nál, érdemes tovább olvasnod!

A lakatos szakma

Ha szeretnénk egy rövid definíciót a lakatos mesterségről, azt talán így fogalmazhatjuk meg:

A lakatos acélból, alumíniumból és más fémes anyagokból készült szerkezeteket, csöveket, vázakat, idomokat, burkolatokat alakít ki, valamint tartószerkezeteket gyárt egyedi igény szerint.

kep2-1679416803-583

Ez a megmunkálás sok esetben épületek, építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és/vagy szétszerelését jelenti az alapoktól, egészen a tetőig. Ám fontos megjegyezni, hogy azért a lakatos szakma nem merül ki ennyiben.

Mivel egy lakatos acélból készült elemek előkészítéséhez, megmunkálásához, szereléséhez, hegesztéséhez és ellenőrzéséhez is ért, igen szerteágazó területeken végeznek munkát a szakma képviselői.

Lakatos munkakörben szükség lehet szerkezeti munkafolyamatok, eszközök, technológiák dokumentációjára, tervezésére, tanulmányozására, értelmezésére, fejlesztésére. Ezért egy profi lakatos ismeri a szakrajzi jelöléseket, nézeteket; kitűnő anyagismerettel rendelkezik, képes roncsolásmentesen anyagvizsgálatot végezni és gépipari alapméréseket végezni, és ezek alapján akár előrajzolni is. Mindehhez pedig szakszerűen igénybe vesz alapvető kézi szerszámokat, kisgépeket.

Mindez, természetesen, napjainkban igaz a lakatos szakmára. De nem volt ez mindig így, hosszú utat járt be a mesterség, mire elérte mai formáját.

A lakatos mesterség története

Hosszú története van a lakatos szakmának, igazi hagyományos mesterség (nem véletlen, hogy ez az egyik olyan foglalkozásnév, amelyik vezetéknévként is funkcionál).

A lakatos eredetileg a zárak, kulcsok, lakatok készítésével, javításával foglalkozó szakember volt, innen az elnevezés is. Emellett zablákat, kengyelvasakat és lóvakarókat is készítettek, majd idővel bútorok és épületet vasalását is a lakatosokra bízták.

A kovács és a lakatos mesterség egy darabig kéz a kézben járt. A középkorban (valamikor a 14. század folyamán) váltak külön egymástól. Sokáig számos azonos eleme maradt a két szakmának. A lakatos is egy munkapadon végzett kézi kovácsolást,  tűzhellyel vagy kis kohóval felszerelt saját műhelyében. Klasszikus munkaeszköze pedig neki is többek között a kalapács, a véső, az üllő vagy épp a satupad volt. Éppen ezért nem egyszer volt rá példa, hogy külön szabályozni kellett, hogy milyen tárgyakat készíthet egy lakatos, és milyen munkát végezhet egy kovács.

A lakatos mesterség nem egyik napról a másikra változott meg, sok lépés vezetett oda, hogy elérje mai alakját. Ablakrácsok, pinceajtók készítése, valamint a várak, templomok, kastélyok vasalása mellett idővel részét képezte a foglalkozásnak díszes céhládák, pénzesládák készítése is. Ez annak volt köszönhető, hogy az igazán nagy mesterek művészi színvonalra emelték munkájukat. A 19. században kiegészült a lakatos tevékenységek köre csizmák patkolásával és sarkantyúk készítésével is.

Az ipari forradalmat is előidéző gyors ipari fejlődés a lakatos szakmára is hatással volt. Az új kézi- és gépi szerszámok, eszközök új utakat nyitottak meg az anyagfelhasználás előtt. A vas- és a fémipar egyre inkább differenciálódott, sőt a két ágazaton belül is további specializálódás lett megfigyelhető.

Ez vezetett ahhoz, hogy ma a lakatos szakma több ágazatra és azokon belül is több részre tagolódik.

kep3

A szakma differenciálódása

Egy lakatos tehát változatos feladatokat láthat ma el, attól függően például, hogy mi a szakterülete, hogy milyen képesítéssel rendelkezik.

Van lakatos szakember, aki főként fémlemezeket készít elő vágásra, átalakításra. Mások könnyű acél- és fémszerkezetű nyílászárók, rácsok, korlátok, egyéb berendezések készítését, karbantartását, beépítését végzik. De külön említhetjük az acél- és alumíniumszerkezetű kapuk, nyílászárók, kazánok alkatrészeinek gyártását, szerelését, javítását végző szakmabelieket is.

Megint csak más jellegű ismeretek kíván meg a gépjárművek alvázának, vázszerkezetének, külső lemezborításának készítése, illetve felújítása. Szintén más tudást követel a vezetékek, elzáró és szabályozó elemek kialakítása, beépítése, karbantartása.

És érdemes elkülöníteni az acél- és fémszerkezetek elemeinek előrajzolását, darabolását, formálását, összeillesztését; vagy épp a gépek és berendezések felújítását, üzemképes állapotának biztosítását végző lakatosokat.

Talán sokakban nem tudatosul, de azzal, hogy vannak lakatosok, akik munkadarabokat, valamint komoly szerkezetek részeit gyártják, az alkatrészgyártásból és a gépgyártásból is jelentősen kiveszi a részét a szakma.

Igen komplex munkafázisokat kapcsolódnak hozzájuk ezen a területen (is): kézi vagy gépi forgácsolást vagy darabolást végeznek (adott esetben lángvágással vagy lézervágással), statikai váz szerkezeteket szerelnek, hegesztési feladatokat látnak el, különböző speciális lemezkötéseket készítenek változatos technológiákat alkalmazva. Mindehhez pedig műszaki rajzot olvasnak, értelmeznek és készítenek, ha szükséges.

A lakatosok jellemző munkakörei

Logikusan következik, hogy nagyon változatos munkakörökben lehet elhelyezkedni lakatosként. A munkakörök elnevezése is árulkodó, és világosan jelzi, hogy más feladatokat kell ellátnia egy bányalakatosnak, mint egy díszműlakatosnak, más a napi elfoglaltsága egy szerkezetlakatosnak, egy karosszérialakatossal vagy egy gépszerelő és -karbantartó lakatossal szemben.

Számos, különböző munkákra szakosodott cég alkalmaz lakatosokat. Ezek között van olyan, amely kifejezetten épületek, építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését vállalja, és ehhez van szüksége szakemberekre. Máshol kifejezetten

hegesztésre vagy különböző berendezések karbantartására keresnek lakatosokat.

kep4

Milyen lakatos munka folyik az Ermico-nál?

Nálunk, az Ermico-nál, lakatos-, esztergályos- és hegesztő műhelyben folyik a munka, ahol munkagép-alkatrészek és ipari gépek, ipari berendezések (például célgépek, szállítópályák, robotcellák)

tervezésével, gyártásával egyaránt foglalkozunk. Kifejezetten egyedi igényeket, kéréseket is teljesítünk az általánosabb, megszokott feladatok elvégzése mellett.

Így többek között rendelkezésre állunk, ha fém alkatrész gyártására van szükség, legyen szó akár egyedi alkatrészről, akár szériagyártásról.

Sőt, nem csak a gyártási feladatokat vállaljuk, a helyszínt felmérve segítünk a terv kidolgozásában is. Javaslatokat teszünk, ha azt látjuk, hogy tudunk tanácsolni hatékonyabb, jobb verziót annál, amire Ön gondolt.

Minden esetben a közösen kialakított és elfogadott koncepció kerül árazásra. Lakatos munkáknál mindig úgy választunk alapanyagot, hogy az az adott célnak a legjobban megfeleljen. Az elkészült lakatosipari terméket pedig kérésre leszállítjuk és be is építjük.

Vegye igénybe a nagy múltú lakatos szakma nyújtotta lehetőségeket!

Kérjen Tőlünk ajánlatot lakatos munkára! Ide kattintva felveheti velünk a kapcsolatot!